Bemutatjuk Dr. Kazimity Zsuzsanna neurológus és pszichiáter szakorvosunkat.

Kazimity doktornő neurológiai szakvizsgája alatt – 1981-ben – az István Kórházban
dolgozott, pszichiátriai szakvizsgája alatt a Korányi Kórház (ma: Erzsébet Kórház)
munkatársa volt.  1994 – 2014 között a Bajcsy Kórház dolgozója volt, kb. 5 – 5 évig
vezette, minden alkalommal megbízottként, először a Pszichiátriai Osztályt, amit
később Neuropszichiátriai osztállyá szerveztek.  Ezt követően – egy év Délpesti
Kórház után – 6 évig vezette a Neurológiai Osztályt, majd két évig
kisebb megbízásokat kapott, majd 2008 – 2014 között a Gizellában Krónikus osztályt
vezetett, onnan ment nyugdíjba. 2014-től jelenleg is a HT Medical Centerben
dolgozik.

Elsősorban neurológusként tekint magára, bár pszichiátriából is megvan az érvényes
működési engedélye, viszont már csak a régi betegeit látja el.

Kizárólag magyar nyelven praktizál.